Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

Gyöngyösoroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

48/2013. (IX. 30.) KT határozata alapján

az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján

ezennel kiírja a 2014. évre

a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

felsőoktatási hallgatók számára

a 2013/2014. tanév második és a 2014/2015. tanév első félévére vonatkozóan

 

A pályázati felhívás szerint 2013. évben az alábbi típusú pályázatok nyújthatók be:

 

A típusú:

 

Az ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

 

B típusú:

 

Az ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik:

 

a)a 2013/2014. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások;

vagy

  1. felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek;

és a 2014/2015. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.

 

Felhívjuk a Figyelmet, hogy a pályázat benyújtásának folyamatában változás történt!

 

A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:

https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx

 

A regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A személyes és pályázati adatok feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak.

A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül!

 

Felhívjuk a pályázók figyelmét a pályázati eljárásban hiánypótlásra csak 2013. november 15-ig van lehetőség, az elektronikus rendszerből ez után pályázati adatlapon módosítani nem lehet!

 

A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzatnak az EPER-Bursa rendszerben igazolnia szükséges. A nem befogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek részt.

 

A pályázatok beadási határideje:      2013. november 15.

 

A pályázatok benyújtási helye:          Gyöngyöstarjáni Közös Önkormányzati Hivatal

Gyöngyösoroszi Kirendeltsége

3211 Gyöngyösoroszi Kossuth út 147.

 

A pályázati kiírás megtalálható itt a honlapunkon, valamint bővebb tájékoztató és a szükséges űrlapok letölthetők Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapjáról is, mely az alábbi címen érhető el: www.emet.gov.hu

 

Az „A” típusú részletes pályázati felhívás letölthető: itt

A „B” típusú részletes pályázati felhívás letölthető: itt

 

Az elektronikus felületre történő beregisztráláshoz, vagy az adatlap kitöltéséhez segítséget nyújt Kovács Lejla Gyöngyöstarjáni Közös Önkormányzati Hivatal Gyöngyösoroszi Kirendeltségének szociális és gyámügyi ügyintézője az alábbi napokon ügyfélfogadási időben vagy az alábbi telefonszámon:

 

Hétfő                                     8.00-12.00 óráig és     13.00-17.00 óráig

Kedd                                      8.00-12.00 óráig és     13.00-16.00 óráig

Csütörtök                               8.00-12.00 óráig és     13.00-16.00 óráig

Péntek                                                8.00 – 12.00 óráig

 

Telefonszám: 06-37-369-005/13 mellék

 

Gyöngyösoroszi, 2013. október 10.

 

 Vernyihel Lívia s.k

polgármester